„Családunk története minden szálon a Felvidékhez kötődik, legerősebben talán Bars-, Hont-és Esztergom vármegyékhez. Családunk Lekérről származik. Mivel a község határa sík, lakói a Garam túlpartjára, a kissallai domboldalakra ültettek szőlőt, innen indult a családi tradíció. Az első tőkéket még szépapám, Németh István telepítette valamikor az 1860-70-es évek fordulóján. A több generációs hagyomány folytatásaként ma kb. 4 ha területen gazdálkodunk, a Párkány környéki Dankhegy és Öreghegy déli lankáin, Garamkissallón, illetve a kéméndi Ördöngös-dűlőben. A tradíció a kommunizmus évtizedei alatt sem szakadt meg, bár az akkori törvények erősen korlátozták a birtokméretet és a magángazdák borainak kereskedelmi forgalmazását is. A rendszerváltozás után, 1991-ben édesapám, Drozdík József hivatalosan is újraindította a vállalkozást, tanári állása mellett. Palackozott boraink 2008-ban kerültek először kereskedelmi forgalomba, s jelenleg már a legifjabb generáció is dolgozik a birtok fejlesztésén…”                                                                                                                      

Drozdík Attila


Mgr. Drozdík József – Modrý Dunaj

Telephely: 94301 Štúrovo, Széchenyiho ul. 23/1
Telefonszám: +421 905 746380

Registračné číslo (statisztikai számjel): 30768551
Zapísaný do evidencie SHR (cégjegyzékszáma): 2/91
Daňové identifikačné číslo (közösségi adószáma): SK 1020427804
Zastúpený (képviseli): Drozdík József

Cím / Adresa / Address:


BACK TO TOP